HRI-Vitalion
...kívánságodra a jobb élethez!

MENÜ

VITALION TERMÉKTAPASZTALATOK 2.

 

A HRI-Vitalion Klubhoz a fogyasztók és klubtagok részéről beérkezett terméktapasztalatokat szeretném megosztani Önökkel, azzal a kéréssel, hogy juttassák el mindenkihez, akinek megelőzés, örökletes vagy szerzett betegségek kialakulása miatt szükségük van rá. Az összeállítás az egyesület által megjelentetett két terméktapasztalat-könyvből ad válogatást a teljesség igénye nélkül.

 

68. K. István: Alvásproblémák
A felgyorsult élettempó, a stressz és néhány betegség amin életem során átestem, lehet az okozója, hogy nem tudok pihentető alvásban részesülni. Félek az alvászavar gyógyszerekkel való kezelésétől, mert ez már okozott függőséget, hozzászokást. A szomszédom segítségével megismertem egy áldott, jóságos, Budán élő asszonyt, aki elhozta hozzánk a kis reménysugarat. Javaslatára szedem a Hri Alvássegítőt, és azóta megváltozott az életem. Kiegyensúlyozott vagyok, nyugodtan alszom, pihenten ébredek – mellékhatások nélkül.

 

70. M. Gyuláné: Porcleválás
Porcleválás miatt műtéti beavatkozásra lenne szükség a jobb térdemben, melyet röntgen-leletek bizonyítanak. A fájdalmam olyan volt, hogy hosszabb állás vagy menés esetén elviselhetetlen volt. Az éjszakát fájdalommal, szenvedéssel töltöttem el. A Vitalion tablettának köszönhetem, hogy fájdalmam jelentősen csökkent. A szívemnek és a csontjaimnak is rendkívül jót tett.

 

72. V. Eszter: Érszűkület, csontritkulás
Érszűkületi, érelmeszesedési
betegségben szenvedek. Csontleépülést is tapasztaltam, ez utóbbi egy lábtörés alkalmával derült ki. Ez év májusában megismerkedtem a Vitalion tablettával, azóta is áldom, aki ehhez hozzásegített. Forgóimban, ízületeimben a fájdalmak megszűntek, és hadd legyek egy kicsit hiú, a lábszáraimon az erek elhalványultak. Jó a közérzetem és minden remény megvan arra, hogy a harmadik kúra meghozza a teljes gyógyulást.

 

73. J. Attiláné: Emésztési problémák
Emésztési renyheség, bélrendszer-rendellenességek, székrekedés miatt sokat szenvedtem. Ismerősöm révén rátaláltam a Vitalion klubra, tagja lette. Ott jutottam hozzá egy természetes alapanyagú Hri Emésztést Segítő tablettára, amely eredményesen meggyógyította a fenti problémáimat, káros mellékhatás nélkül. Visszaadta testi-lelki egyensúlyomat. Értelmet adott az életemnek.

 

76. P. Béla: Látásproblémák
Súlyos látászavarokkal küszködtem és gyakran fogott el a szédülés. Egy barátom ajánlotta figyelmembe a Vitalion tablettát. Amióta szedem, elmúlt a szédülésem, és jobban is látok. Örömmel ajánlom mindenkinek, aki gyógyulni szeretne!

 

77. L. Anna: Érszűkület, csontritkulás
Érelmeszesedési, érszűkületi
betegségben szenvedek, csontritkulással, csontleépüléssel küszködöm. A hagyományos gyógymódok nem hozták meg a várt eredményt. Ismerősöm ajánlására megismertem a Vitalion tablettát, és megváltozott az életem. Állítom, hogy ez egy szenzációt jelentő új gyógynövénytermék! Három kúra után úgy tűnt, hogy a szervezetem kicserélődött. Azóta csodálója vagyok a természet megújító erejének. Visszaadta az egészségem.

 

78. H. András: Érszűkület, hallásproblémák
Érszűkülettől, érelmeszesedéstől
merev lett a nyakcsigolyám, egyre jobban romlott a hallásom. Szinte már megijedtem attól, ha társalogni kellett valakivel, mert többször előfordult, hogy nem is hallottam, amit mondanak. Hála a sorsnak, a család jó ismerőse ajánlotta a Vitalion tabletta szedését és ez segített. Két kúra után sokat javultam, a harmadik kúra után tünetmentessé váltam. Ezt ajánlom mindenkinek a szomorkodás és az aggodalom helyett, és még egyet: csatlakozzon a Vitalion klubhoz – én is ezt tettem!

 

Termékek>>>>

Megrendelés>>>>

Pénztárcagyógyítás>>>>

 

79. K. Györgyné: Érszűkület, csontritkulás, súlyproblémák
Érelmeszesedéstől, csontritkulástól, súlyfeleslegtől
évek óta szenvedek. Conttörésektől annyit szenvedtem, hogy már az életkedvemet is elveszítettem. Családomat nagyon szeretem ésezért is örülök annak, hogy egy rokonom révén megismerhettem a Vitalion és a Folyadék Egyensúly tablettákat. Boldog vagyok, hogy létezik ilyen pótolhatatlan segítség, amely visszaadta az életkedvem, segített, amikor már reményvesztett lettem. A negyedik kúránál tartok és úgy érzem, hogy tünetmentes vagyok, visszanyertem az egészségem. Megszűnt a fejfájásom, a csonttömeg, csontsűrűség normalizálódott és 18 kg-ot fogytam. Boldog vagyok. Klubtag is lettem, kérek mindenkit, hogy az utóbbiban kövessenek, mert ez az egészségvédelem háza. Életmentő, emberformáló ereje van.

 

80. Sz. Gyula: Érszűkület, magas vérnyomás
Érszűkülettől, magas vérnyomástól
leírhatatlanul sokat küszködtem. Távoli rokonom ajánlására megismertem a Vitalion tablettát, jótékony hatását szavakkal nem lehet kifejezni. A lábfájásaim megszűntek, visszereim eltűntek, a magas vérnyomásom 200/110-ről 135/83-ra csökkent. Én vagyok a világon a legboldogabb ember, 3 kúra Vitalion tabletta ilyen csodát tett velem. Megelőzés céllal ezentúl naponta 1 szem tablettát szedek.

 

84. G. Ferenc: Lábszárfekély
10 éve mélyvénás trombózis miatt a bal láb boka feletti tájékán 1 éve kifekélyesedett. Állandó gyógyszerszedés, sebészeti és bőrgyógyászati rendszeres kezelés mellett sem gyógyult be. Jó ismerősöm együtt érző segítségének köszönhetem a javulást. A Vitalion és a Tiszta Bőr tabletták párhuzamos szedését ajánlotta és 2x2 szemet szedtem naponta. 3-4 nap múlva, hatására az izomgörcsök (melyek főleg éjszaka kínoztak azelőtt) teljesen megszűntek, a fekélyek folyásai is, 8-10 nap alatt beszáradtak, majd a varrasodások szépen leperegtek, a fekély teljesen elmúlt.

 

90. P. Ferencné: Érszűkület, magas vérnyomás
Magas vérnyomástól, érszűkülettől
évek óta szenvedek. Olykor cukorbetegségre utaló jelek is mutatkoznak. 2 kúra VITALIONTÓL a vérnyomásom 180/100-ról 140/85-re csökkent. Érszűkületem lényegesen javult (a visszereim elhalványultak, nem fájnak a lábaim, nem vagyok fáradékony, fejfájás sem kínoz, tudok aludni, jobb a közérzetem). A cukorbetegségre is jó hatással van a mérések alapján, legutóbb 7,2 volt. Én már ezentúl a hagyományos gyógyszereket nem szedem, mert gyomorfájásokat, erőtlenségeket okoztak.

 

91. G. Istvánné: Emésztési problémák
Anyagcsere okozta gyomorégés, savtúltengés, székrekedés, aranyérproblémáktól sokat szenvedtem. A hagyományos gyógymódok nem segítettek. Hála Istennek rátaláltam a HRI Golden Seal (Emésztés-segítő) tablettára, amely káros mellékhatások nélkül segít. Egy tabletta naponta és a fenti problémáim megszűntek, bár az aranyér kialakulása előtt ismertem volna! Így is örömömre szolgál és köszönöm!

 

Termékek>>>>

Megrendelés>>>>

Pénztárcagyógyítás>>>>


92. T. Sándorné: Pattanások, pikkelysömör
60 év felett is örömmel tölt el, hogy megismerhettem a HRI Tiszta Bőr tablettát. A családban élő fiataloknak leginkább a pattanásokra és szőrtüszőgyulladásokra ad megoldást. Nekem pikkelysömör, idősödő általános bőr rendellenességekre, foltokra jelent kincset! Két kúrától tünetmentessé váltam. Az nem lehet közömbös, hogy ez olcsó és biztos siker!

 

94. B. Ferenc: Ekcéma
Az ekcéma egy alattomos betegség, sokat szenvedtem miatta. Egy jó ismerősünk szabadított meg tőle, a reumatikus és köszvényes panaszaimmal együtt. Az ismerősünk ajánlotta a Vitalion és a Tiszta Bőr tabletta párhuzamos szedését. Két kúra után szinte teljesen elmúltak a fájdalmaim, a szörnyű viszketés kínzó érzése, a harmadik kúránál tartok és egyik reggel arra ébredtem, hogy tünetmentes vagyok. Ajánlom mindenkinek.

 

99. B. Józsefné: Szívinfarktus, agyvérzés
Szívinfarktus, agyvérzés
és bénulásra utaló leépülések miatt évekig kezeltek. Remélni sem mertem volna, hogy valaha visszanyerem az egészségem. Hála a tudósoknak és azoknak, akik eljuttatták hozzánk is az életmentő Vitalion tablettát. Tény és valóság, hogy a 3 kúra visszaadta az egészségem. Ma már tudom ápolni, gondozni a családomat, és a kertem virágait. Szívből ajánlom az embertársaimnak!

 

103. A. Tiborné: Érszűkület, csontritkulás, fekély
Személy szerint nekem koromhoz képest igen korán érszűkületem volt a jobb lábamban, meszesedés az egész szervezetemben, csontritkulást is kimutattak. Érelzáródással műtöttek is, bár előtte kaptam egy embóliát is és kimutatta a CT vizsgálat, hogy foltos meszesedés az agyban is van. Gyógyszerek garmadáját szedtem, de… most már csak gyógynövény kivonatú szereket szedek. A Vitalion pl. eltüntette a lábam fején lévő kb. 10 forintos nagyságú fekélyt, ami el volt színeződve, piros-kék hajszálerek voltak láthatóak. Fehéredtek az ujjaim, a lábamon és a kezemen. A szívkórházban a terheléses vizsgálatokon 65%-ra terheltek le, semmi változást nem tudtak kimutatni. … Azóta nem fehérednek a végtagjaim, jobb a közérzetem és dolgozni is tudok. A Vitalion szedése előtt már a lábam levágásával is riogattak. Ez a Vitalion, amely megmentette az életem és visszaadta az egészségem.

 

105. V. Józsefné: Csontritkulás
Jó tapasztalataim vannak a Vitalion jótékony hatásairól. Súlyos csontritkulásom van. A túlzott csontszövet- lebontó működését megállította, vagyis lekötötte és lassan a csonttömeg növekedését is beindította. Ezt követően napról napra érzem a javulást.

 

Termékek>>>>

Megrendelés>>>>

Pénztárcagyógyítás>>>>


109. Dr. N. Erika: Magas vérnyomás
A magas vérnyomásom normalizálódott, légzésnehézségem megszűnt. Remélem, egyre több ember megismeri jótékony hatását és egészsége érdekében él a lehetőséggel.

 

113. K. Lászlóné: Érszűkület, csontritkulás, túlsúly
Csontritkulás, meszesedés, érszűkület
, nyak-váll fájdalmak, derék-csípő reuma, izületi problémák, láb-kézzsibbadás, szívdobogás, feledékenység, túlsúly 85 kg problémáim vannak. A Vitalion és a Folyadék Egyensúly tabletták már egy kúra után is csodát tettek velem. Nem érzem azt a nagy nyomást a tarkómon, nincs olyan sűrű szívdobogásom, ritkábban zsibbad a lábam és a kezem. Sokkal jobban, könnyebben érzem magam. Nagyon ajánlom mindenkinek.

 

114. F. Józsefné: Érszűkület, csontritkulás, ízületi problémák
Csontritkulás és érszűkületi, izületi
panaszaim már évek óta voltak. A Vitalion tabletta használata segített. Javult a látásom, megszűntek az izületi fájdalmaim, és a frontokra sem vagyok érzékeny. A 3. csigolyám a gerincemben sokat fájt, de a Vitalion kúrától teljesen elmúltak a panaszaim. Mindenkinek őszintén ajánlom.

 

116. K. Éva: Érszűkület, rövidlátás
Érszűkületi panaszaim voltak. Erősen rövidlátó vagyok. 1 hét Vitalion szedése után javult a látásom, valamint a közérzetem és az agyműködésem is élénkebb lett.

 

117. B. Gyöngyi: Alvászavarok
Elalvási és nyugtalan alvási problémáim voltak. Az első héten az Alvássegítő tablettából 2 szemet szedtem, a második héten már elég volt naponta 1 tabletta szedése a pihentető, természetes elalváshoz, alváshoz.

 

119. H. Judit: Orbánc
Édesanyámnak javasoltam a HRI Vitalion tablettát. A lábán orbánc volt. 2 doboz Vitaliontól nagyon szépen begyógyult a seb, a gyulladás elmúlt, a nyílt sebnek nyoma sem látszik.

 

120. R. Tibor: Érszűkület, agyvérzés
57 éves férfi vagyok, agyvérzéstől, érszűkülettől beszédhibás lettem és a lábam érszűkületi károsodást szenvedett. A Vitaliontól a beszédkészség javult, az érszűkület mértéke csökkent.

 

Termékek>>>>

Megrendelés>>>>

Pénztárcagyógyítás>>>>


125. M. Sándor: Izületi fájdalmak, frontérzékenység
Gerinc- és izületi fájdalmaktól sokat szenvedtem. Rossz látás, frontérzékenységtől szintén nehéz volt az életem. A Vitalionból egy kúrát végigcsináltam és legnagyobb örömömre, látásom javult, fájdalmaim csökkentek és megszűnt a frontérzékenységem is.

 

135. Sz. József: Fulladás
A Vitalion tablettát közel másfél éve szedem. A jótékony hatását érzem pl. a lépcsőn 2 emelet magasságban nem kapkodom a levegőt, nem fulladok. 67 éves vagyok és azelőtt már járás után is nehezen szedtem a levegőt.

 

143. N. Jenőné: Visszér
Visszeresek
a lábaim, a vérnyomásom is ingadozott, fáradt voltam állandóan. Elkezdtem szedni a Vitalion tablettát és már a kúra felénél nem fájtak a lábaim annyira, a vérnyomásom is jobb lett, a cukrom lejjebb ment. Nagyon örülök ezeknek a termékeknek.

 

144. Sz. Imréné: Herpesz vírus
Vörös, száraz foltok, a herpesz vírusoknak egy változata. 2001 decembere óta a bőrgyógyászhoz jártam és még kórházban is voltam, de segíteni nem tudtak. Amikor megismertem a HRI termékeket, a Vitalion és a Tiszta Bőr tablettáktól teljesen elmúltak. Két hét után halványultak, 1 hónap után teljesen eltűntek a foltok. A kúra letelt, de azóta nem jelentkeztek a bőrbántalmaim. Sokat köszönhetek ezeknek a termékeknek, ajánlom másoknak is.

 

145. B. Károlyné: Végtagfájdalmak, magas vérnyomás, szívpanaszok
Végtagfájdalmak, magas vérnyomás, szívpanaszok, rosszullét, fejfájás keserítették az életemet. Áldom a sorsom, hogy megismertem a Vitaliont. Megszűntek a fejfájások, lábfájások, már a kezeim sem fájnak. Jól érzem magam. Nem szedem a szívgyógyszert, a vérnyomás-csökkentőt sem. Ilyen jó közérzetet kívánok mindenkinek.

 

148. M. J.-né: Sokízületi gyulladás
Sokízületi gyulladás
okozott kézujj-fájdalmakat, merevvé váltak. Gerinc- és vállfájdalmai a hagyományos kezelésektől nem javultak. Egy hetes Vitalion szedése kedvező változást hozott. A fájdalmak csökkentek, a mozgáskorlátozás szűnőben van.

 

155. B. Ferenc: Infarktus, cukorszint-ingadozás
Infarktus miatt legyengült, rossz keringése volt, az orvosok előjegyzései szerint néhány hétig fog élni. (Cukros, RR ingadozó, ereiben nagyfokú ingadozás volt.) Stabilizálódott a cukorszint, az erekben javult a véráteresztő képesség, tisztultak az erei, erőnléte javult, keveset dolgozik, sokat sétál (amit eddig nem tett), már másfél év telt el a betegség kezdete óta. A Vitalion csodát tett.

 

158. H. Pál, Budapest: Fültőmirigy-gyulladás
Fültőmirigy-gyulladástól sokat szenvedtem. 12 sugárkezelést kaptam, de javulást nem eredményezett. Operációt javasolt az orvos, de én a műtéttől nagyon féltem. Egyik ismerősömnek panaszkodtam, hogy a fülfájástól már az őrület határán tartok. Mire az ismerősöm javaslatára elkezdtem szedni a Vitalion tablettát és már két hét múlva csökkent a fájdalmam, egy hónap múlva pedig megszabadultam a fájdalmaktól. Boldog voltam, hogy elmaradhatott a műtét, mert a Vitalion csodát tett!

 

Termékek>>>>

Megrendelés>>>>

Pénztárcagyógyítás>>>>

 

További terméktapasztalatok 1 2 3

Asztali nézet